V.E. Schwab – Gallant

Az egyik regény, amit ebben a hónapban eddig befejeztem, V.E. Schwab Gallant című regénye volt.

V.E. Schwab amerikai fantasy író, aki felnőtt és ifjúsági fantasy regényeket ír. Ezelőtt három könyvét olvastam, a „Mágia Árnyalatai” trilógia három részét. Annak a sorozatnak is izgalmas az alapötlete és ennek a regénynek is. Kicsit mintha vonzódna a vérhez, mert abban a sorozatban és ebben a regényben is vérmágia van. 😊

A főszereplő egy fiatal lány, Olivia Prior, aki egy árvaházban él, néma és látja a szellemeket (akiket a regényben ghúlnak neveznek). Az élete akkor vesz fordulatot, amikor levél érkezik a nagybátyjától, akiről korábban sosem hallott. A levél arról szól, hogy a családja évek óta kereste őt, és szeretnék, ha velük élne. Így a lány a családi birtokra, Gallantba utazik, ahol azonban kiderül, hogy a nagybátyja halott, a házban élő fiatal unokatestvére pedig látni sem akarja. A ház veszélyes titkokat rejt, Olivia egyre többet tud meg ezekről és a szüleiről is, és végül részt kell vállalnia a Prior család feladatából, ami nem kevesebb, mint a világ megóvása.

A könyv borítója gyönyörű és belül is vannak illusztrációk, amik az Olivia édesanyjától maradt naplóban szereplő rajzok, és ezeknek a történet szempontjából is van jelentőségük.

Mielőtt elkezdtem olvasni nem annyira néztem utána, utóbb derült csak ki számomra, hogy ez egy ifjúsági regény. A történet így viszonylag egyszerűbb, amit egyetlen nézőpontból követünk. Olivia különleges főszereplő, hiszen néma, vagyis részéről egyáltalán nincs dialógus a könyvben (leszámítva azokat a részeket, amikor találkozik olyannal, aki ismeri a jelbeszédet). Jól érzékelteti a regény, hogy ez milyen korlátokat jelent a lány számára, ugyanakkor ez az elszigeteltség kissé túlságosan is megkeseredetté tette. Hiányzik belőle az a naivitás, ami a legtöbb ifjúsági regény főszereplőjét valamilyen szinten jellemzi. Ez nem baj persze, de számomra nehézzé tette, hogy igazán azonosuljak a főszereplővel. A többi szereplőről pedig nem tudtam meg eleget ahhoz, hogy megszeressem őket.

A ghúlok és az egész atmoszféra ad a történethez egy horror-elemet, de ez inkább csak kora tizenéveseknek lehet félelmetes, vagy azoknak, akik egyáltalán nem olvasnak ilyen típusú könyveket. A fantasy elem érdekfeszítő és izgalmas, ami szerintem bőven megért volna egy hosszabb kifejtést, akár egy újabb sorozatot is.

Összességében a regény felnőttként is lekötött és tizenévesen lehet, hogy rajongtam volna érte. Mindenesetre megerősített abban, hogy V.E. Schvab további regényeit is elolvassam.  

Ami a regénnyel kapcsolatban engem íróként leginkább elgondolkodtatott az a jelen idő használata. Lényegében a teljes könyv jelen időben íródott, néhány visszaemlékezést leszámítva. Én talán egyszer-kétszer próbálkoztam meg jelen időben írni, de soha nem éreztem sajátomnak.

A regényekben általánosnak tekinthető a múlt idő használata, de azért a jelen idő sem egzotikus. Elméletileg a jelen idő használata időben és érzelmileg közelebb hozhatja a történetet, úgy érezhetjük, hogy valóban „élőben” ott vagyunk a szereplővel. Gyakrabban használják ezt az igeidőt az ifjúsági regényekben és állítólag a fiatalabb olvasók ezt jobban is szeretik. Szóval, lehet, hogy csak öreg vagyok és már túlzottan megszoktam a múlt idős történeteket. 😊

A jelen idő használatában én mindig érzek valami „művészieskedést”, mintha a történetet az író többnek akarná mutatni, mint ami valójában. Talán ezért érzem úgy, hogy jobban illik a szépirodalmi művekhez és a novellákhoz. Jobban illik az olyan írásokhoz, melyeknél a formai elem is rendelkezik külön létjogosultsággal, akár saját jelentés-tartalommal is.

Ti mit gondoltok erről?