Stephen King írta valahol, hogy azt utálja a legjobban, amikor megkérdezik tőle, hogy honnan szerzi az ötleteit. És azt is mondta, hogy erre kitalált már különféle válaszokat, mert nem igazán tudja. Vagyis, hogy az ötletek csak úgy keletkeznek. Semmiben sem merném magam Stephen Kinghez hasonlítani, mert hát hogyan? De nagyon megörültem, hogy ebben legalább van bennünk valami közös. :)
Az írásról szóló weboldalakon és sok írásról szóló könyvben is vannak viszont olyan cikkek meg fejezetek, hogy honnan vegyünk ötleteket. Tudom, hogy minden ember és így minden író is más, mindenki más okból akar és kezd el írni. Viszonylag büszke vagyok rá, hogy képes vagyok mások nézőpontjából is látni dolgokat, de őszintén szólva, azt sosem értettem, hogy jut eszébe valakinek, hogy ő író akar lenni, ha nincsenek ötletei. (A másik, amit nem értek – és írói csoportokban több ilyen személlyel is találkoztam -, ha valaki úgy akar író lenni, hogy ő maga nem szeret és nem is szokott olvasni. De ha valakinek van erre magyarázata, azt szívesen fogadom.)
Nem emlékszem olyan időszakra, hogy ne lettek volna ötleteim. Gyerekkoromban, amikor elolvastam egy jó könyvet vagy megnéztem egy jó filmet, akkor azt nagyon gyakran tovább gondoltam, vagy elképzeltem mi lenne, ha másképp történtek volna a dolgok, másképp cselekedett volna valamelyik főszereplő, és így tovább. Később rájöttem, hogy ilyet mások is csinálnak és erre szolgál a fanfiction írás, de ezt csak akkor fedeztem fel, amikor már létezett internet, vagyis úgy egyetemista koromban. Gyerekként ezt én csak képzelődésnek hívtam magamban és elég gyakran műveltem, leginkább lefekvés után az ágyban (néha sikerült annyira belelovalnom magamat, hogy nem is tudtam elaludni), de sokszor az iskolában is, ha amúgy unatkoztam.
Én nagyon sokáig azt hittem, hogy ezt mindenki csinálja és csak sokkal később jöttem rá, hogy nem. Nyilván mindenki álmodozik néha, még a legföldhözragadtabb ember is elképzel néha meg nem történt dolgokat, mert ez az emberi gondolkodás része. Ha mást nem, például megtervezi gondolatban, hogy mit fog csinálni a hétvégén vagy milyen útvonalon fog hazamenni a munkából, ha be is kell vásárolnia. A gyerekek pedig igen gyakran játszanak fantázia játékokat (vagy “mintha” játékokat) – de azért nem minden gyerek és nem minden gyerek ugyanolyan intenzitással. Amennyire visszaemlékszem én rengeteg ilyesmit játszottam. Állítólag (mármint a tudomány szerint), ez a fajta játék másfél éves kortól hat éves korig van markánsan jelen a gyerekek életében.
Szóval elképzeltem szereplőket, jeleneteket, történeteket, kalandokat, szörnyeket, meg minden egyebet és ezt egyáltalán nem hagytam abba hat évesen, sőt még mindig ezt csinálom. És volt jó pár év, amikor azt gondoltam, hogy ez hülyeség és nem kéne csinálni, mert elveszi az időt más, úgy nevezett fontos dolgok elől. Most már nyilvánvalóan nem ezt gondolom. Az volt a hülyeség, amikor ezt gondoltam. :)
Amikor legutóbb összeírtam, a regényötleteim száma bőven húsz fölé kúszott. A problémát nem az jelenti, hogy legyen ötletem, hanem az, hogy melyiket valósítsam meg. Hogy ne ugráljak közöttük és hogy olyat válasszak, ami esetleg még egy kiadónak, meg az olvasóknak is bejön. Mert a kivitelezés az sokkal, de sokkal nehezebb mint az ötlet “kitalálása”. Egy regény megírása, eddigi tapasztalataim alapján, legjobb esetben is legalább egy évet vesz igénybe. (Nekem. Mondjuk átlagot nem számolok, mert az első regényemet vagy húsz évig írtam :). Vannak,akik évente több regényt is befejeznek, mások hosszú évekig dolgoznak egyen, szóval ez totálisan egyedi, de az mindenképp igaz, hogy sokáig tart. Ahogy mondani szokták, maraton és nem százméteres síkfutás.) Ha menetközben kiderül, hogy nem tudom hová vezet, vagy esetleg én magam is megunom, akkor elvesztegettem egy csomó időt és egy csomó belefektetett energiát.
Így aztán az ötleteknek, azt hiszem, érlelődniük kell. Nem kezdhetek el írni azonnal, amikor eszembe jut valami, mert abból nem sok jó fog kisülni. És van, hogy ugyanannak az alapötletnek számos különböző verziója jár a fejemben és mindegyik lehetne akár önálló történet is és lehet, hogy lesz is, majd egyszer.
Jó, nyilván az ötletek mind jönnek valahonnan és nem csak úgy teremnek. (Biztos vagyok benne, hogy Stephen Kingnek sem.) Csak ezt nem nagyon lehet röviden és frappánsan megválaszolni, meg valószínűleg a kérdező nem is tartaná annyira érdekesnek. Szerintem egyértelmű, hogy az én ötleteim többek között az általam elolvasott könyvekből, a megnézett filmekből és sorozatokból, a tanulmányaimból, a környezetemből, a saját tapasztalataimból, más emberek velem megosztott tapasztalataiból származnak, vagyis mindabból amit látok, hallok, átélek. Ezek mind összekapcsolódnak, átszűrődnek a tudattalanomon és a másik oldalon kijön valami, aminek nem biztos, hogy tudom a pontos a forrását. Néha igen, vagy legalábbis az ötlet egyes elemeiről tudom. Például a Szívdobbanás című regény alapötletét a Carnivale című HBO sorozat ihlette, amit nagyon-nagyon régen láttam és a részleteire őszintén szólva nem is emlékszem. (Most megnéztem és 2003-ban jelent meg… hű, de öreg vagyok…)
Nem írtam még olyan nagyon sok bejegyzést erre az oldalra, de ezekből azt hiszem, már lehet valamennyire látni, hogy miről mi jut az eszembe, hogy néha csak úgy csapongok a témák között. Azt hiszem, így keletkeznek az ötleteim is.
Nem hinném, hogy ezek az ötletek túlságosan eredetiek lennének. Annyi kitalált történet jelenik meg évről évre, hogy ez talán lehetetlen is. (A könyveknek a filmekkel és a sorozatokkal, sőt még a videójátékokkal is versengeniük kell és csak gondoljunk bele hány új film és sorozat jelenik meg évente azon a rengeteg streaming szolgáltatón, ami létezik.) Maximum az lehet eredeti, ahogy az ötletek összekapcsolódnak, vagy ahogy elmesélik őket. Én ebben sem tartom magam túl nagy újítónak (még kis újítónak sem). Csak azt remélem, hogy minden regényben van valami apróság, ami egy icipicit eredeti, vagy legalább elég érdekes ahhoz, hogy mások is elolvassák. Amit megírtam, az az ötlet engem legalábbis egy évre lekötött… :)
Jó, azt hiszem most is sikerült kicsit csaponganom. Azon gondolkodtam, hogy talán többet kellene foglalkoznom a bejegyzéseim struktúrájával, mert ezek kicsit olyanok, mint valamiféle gondolat-ömlenyek. (Nem biztos, hogy van ilyen szó…)
Hát mindegy, ez most így sikerült. Pont olyanra, mint amilyenek az ötleteim. Bocs.
Völgyi Viktória 