Könyvekről

Könyvajánló – Helen King: Ahol a sötétség az úr

Mivel ez az első ilyen típusú könyvajánlóm, szeretnék ide egy rövid bevezetőt tenni.

Már figyeltem egy ideje a Facebookon a „Magyar könyv is magyar termék” nevű mozgalmat és aztán láttam tőlük egy felhívást, amiben bloggereket kerestek a mozgalomban részt vevő írók és könyvek olvasására és ajánlások írására. Mivel kifejezetten jelezték, hogy nem kritikákat, hanem ajánlókat várnak, én meg amúgy sem szeretek kritikákat írni, viszont szeretek olvasni, jelentkeztem. A mozgalom fő célja a magyar nyelven író, magyar szerzők támogatása és népszerűsítése, amihez mindenki kapcsolódhat azzal, ha magyar szerzőket (is) olvas.

Szóval, a jelentkezésem nyomán kaptam meg a Magyar könyv is magyar termék mozgalomtól és a Helma Kiadótól Helen King Ahol a sötétség az úr című novelláskötetét.

Kezdjük azzal, hogy a borító nagyon tetszetős és kiválóan tükrözi a tartalom hangulatát. Ha megtetszik a borító, mindenképp érdemes beleolvasnod. 😊

A kötetben összesen tizenkét novella kapott helyet, melyek terjedelemben nagyon különböznek egymástól, de témájukban azonosak. Ahogy a szerző írja előszavában az emberi szívekben rejlő sötétségről szeretett volna írni és ezt is tette.

Azt szeretném leszögezni, hogy az ismertetőben írtakkal ellentétben, ne számítson senki krimi novellákra. A történetek nem nyomozásokról szólnak, nem kell azon elmélkednünk, ki a gyilkos, mert többnyire a gyilkos fejében vagyunk. A novellák mindegyike thriller, vagy néhol már-már horror (a darabolós fajtából), így csak erős idegzetűeknek ajánlott!

Ha más magyar szerzőhöz kellene hasonlítanom, akkor John Cure jutna eszembe, szóval az ő rajongóinak biztosan ez a kötet is tetszeni fog, vagy éppen azoknak, akik kedvelik a Gyilkos elmék epizódjait, mert ezeket a novellákat is a gyilkos elmék uralják. Néhány kivételtől eltekintve, nincsenek igazán kedves vagy szánandó karakterek, még az áldozatokban is gyakran megmutatkozik ugyanaz sötétség, mint az elkövetőkben.

Néhol olyan, mintha ugyanannak az alapötletnek a különféle kivitelezéseit olvasnánk és én rendkívül érdekesnek találtam, hogy milyen változatokat hoz ki a szerző például a „sorozatgyilkos egy hegyi kunyhóban” ötletből, vagy éppen ’az elcsábított egy sorozatgyilkos” ötletből.

A kifejezetten sötét hangvételű történetek kedvelőinek ajánlom.

Az alábbi linken a könyvről és magáról a mozgalomról is megtudhattok még információkat:

https://mkmt.hu/irok-konyvek/konyvek/Ahol-a-sotetseg-az-ur

Hozzászólás