Octavia E. Butler amerikai sci-fi író, aki afroamerikai és nő, ráadásul 1947-ben született, vagyis olyan időszakban nőtt fel, amikor Amerikában messze nem minősült egyenjogú állampolgárnak. Szóval mondhatjuk, hogy nem sok mindenki számított rá, hogy sci-fi író lesz. A regényei nem maiak, a Hajnal eredetileg 1987-ben jelent meg és egy trilógia első kötete.
A regény világában az USA és a Szovjetunió közötti atomháború majdnem kipusztította az emberiséget, a kevés túlélőt egy idegen faj mentette meg és hosszú hibernáció után a regény kezdetén elindítanak egy programot, amivel visszatelepítenék őket a Földre. Ennek a programnak a kulcsfigurája a főszereplő, Lilith, akinek némileg átalakított emberként kellene majd a társait vezetni az új életbe. Mindennek az ára azonban egyfajta egyesülés az idegen fajjal, az oankálikkal, akik hagyományosan úgy fejlődnek, hogy más fajokkal kapcsolódnak össze. Az emberek számára azonban ez korántsem ilyen egyszerű. A fő kérdés, hogy ez elfogadható kompromisszum-e a túlélés érdekében, illetve emberek maradnak-e egyáltalán az utódaik vagy éppen ők maguk a genetikai manipulációk után.
Butler származását tekintve nyilván nem véletlen, hogy a regény témái a hatalmi struktúrák, az elnyomás, a fogságban való élet, a fogvatartóval létrejövő kapcsolat, a testi integritás elvesztése. Az emberek közel sem úgy reagálnak a regényben ezekre a szituációkra, ahogy én elképzelném a reakciókat, de pont ez az érdekes benne, hiszen egy teljesen más társadalmi és történelmi közegben élő író nézőpontjába tekinthetünk be ezáltal.
Ami íróként és szerkesztőként a leginkább megfogott a történetben, az a világépítés különlegessége. Sci-fi (és nyilván fantasy) regényekben a világépítés kiemelkedően fontos, főleg, ha egy idegen faj szerepeltetéséről van szó. Itt egy űrhajón járunk, de nagyon kevés szó esik arról, hogy működik ez, nincsenek hosszas technikai leírások. Az űrhajó amúgy is inkább egyfajta élőlény, mint tárgy, de a részleteket nem ismerjük meg. Az idegenek biológiailag nagyon mások, mint az emberek és nagyon érdekes gondolat, hogy ez az idegenség okozza az elsődleges problémát a kapcsolatfelvételben, mert a különbözőség zsigeri félelmet és elutasítást vált ki az emberekben. (Nyilván ez sem véletlen utalás az emberek közötti „faji” előítéletekre.) A legnagyobb hangsúly mégis a társas kapcsolatok különbözéségén van és azon, hogy ehhez hogyan lehet alkalmazkodni. És végül az emberek ehhez valahogy könnyebben tudnak idomulni, mint bármi máshoz, bár kérdés, hogy ez mennyire önkéntes.
(Az oankálik hármas kapcsolatban élnek, melyben egy hímnemű, egy nőnemű és egy ójol, egy kvázi nemnélküli, de különleges képességekkel rendelkező egyed szerepel. És ebbe a hármas egységbe a család és a „párkapcsolat” részeként az embert is be tudják fogadni, sőt még az ember ellenkező nemű párját is.)
Mindenesetre azt hiszem, ha ma íródna ez a regény, akkor ez a kapcsolat még erőteljesebben lenne ábrázolva, több érzelemmel. Mert a könyvben azért érződik a hetvenes-nyolcvanas évekbeli sci-fi stílus, ami sokkal inkább intellektuális, mint érzelmi. Erősen kívülről és távolságtartóan kezeli a szerző a szereplőit, amitől inkább érdekes a sztori, mint érzelmeket generáló.
A magam részéről is azt tudom mondani, hogy intellektuálisan lenyűgözőnek találtam az egész könyvet, de a szereplőkhöz csöppet sem kötődtem, még egy fontos szereplő elvesztése vagy veszélybe kerülése sem váltott ki igazán érzelmi reakciót belőlem.
Viszont mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek az ilyesfajta társadalmi kérdések és szereti a sci-fit, főleg, ha szeretne egy, a sajátjától valószínűleg jelentősen különböző írói nézőpontot megismerni. Én mindenesetre felvettem a listámra a sorozat következő köteteit és a szerző további regényeit is, melyek egyébként csak nemrégiben kezdtek megjelenni magyarul, az Agave Kiadó gondozásában.
Ha szeretnél azonnal értesülni az új bejegyzésekről, iratkozz fel az oldalra!
Völgyi Viktória 