Szellemfények – Huszadik fejezet

Amilia az új lila ruháját viselte, amelyet reggel kapott az anyjától. A ruha könnyű rétegekben ölelte körül a testét, és el kellett ismernie, hogy nagyon szép. Eliza feltűzte a haját, és apró gyöngyöket font bele, amelyekből ezidáig szerencsére még egy sem esett ki, mivel Amilia próbált olyan óvatosan mozogni, ahogy csak tudott.
Az anyja alaposan szemügyre vette, mielőtt elindultak volna lefelé.
– Gyönyörű vagy, kislányom – mondta mosolyogva.
Amilia néma bólintással köszönte meg a bókot. Nem akart gyönyörű lenni. Tisztában volt a szülei tervével, akik nyilvánvalóan azért szervezték meg ezt a vacsorát, hogy felkeltsék Marcus Tegula érdeklődését iránta. Nem ez volt az első vacsora, amit azért rendeztek, hogy Amiliát bemutassák egy férjjelöltnek. Eddig még az összes ilyen rendezvényt sikerült így vagy úgy szabotálnia, és most is ez volt az eltökélt szándéka.
Mire leértek, a vendégek többsége már megérkezett, kisebb csoportokban beszélgettek a nagy ebédlőben, melynek közvetlen kijárata volt a kertbe, ahol a szökőkutat a vacsora alkalmából fáklyákkal világították meg. A hosszú asztalra már feltálalták az előételek széles választékát, és a szolgák nagy tálcákkal jártak körbe, édesített bort kínálva mindenkinek. A város összes jelentős személyisége jelen volt, nemesek, politikusok, gazdag kereskedők. Az apja azonnal intett, amikor meglátta, ő már természetesen Tegula úrral beszélgetett. Amilia kelletlen sóhajjal indult el feléjük. Ahogy átsétált a vendégek között, sokan udvariasan köszöntötték és a legtöbben elismerő pillantásokkal méregették.
Amikor az apja mellé ért, Amilia finoman meghajolt.
– Emlékszik a leányomra, ugye? – kérdezte az apja a vendégüket.
– Természetesen. Nagyon örülök, kisasszony.
– Én szintúgy.
A férfi a nyakánál kék hímzéssel díszített tógát viselt, láthatóan megnyiratkozott, és sokkal őszintébb udvariassággal figyelt a főtanácsosra, mint legutóbb. Amilia tekintete a háta mögött álló szolgára vándorolt, de nem Wil volt az, hanem egy fiatalabb fiú, akinek a szeme idegesen ugrált jobbra-balra, és túlságosan közel állt a gazdája hátához.
– A lányom nagyon érdeklődik a távoli vidékek kultúrája iránt – jelentette ki az apja. – Biztos vagyok benne, hogy találnak közös témát. Bocsásson meg, de köszöntenem kell a többi vendégemet is.
Azzal magukra hagyta őket, mire Amilia akaratlanul is vágott egy grimaszt.
– Talán valami baj van? – kérdezte Tegula úr.
Amilia felnézett a férfira, és azt látta, hogy a szeme már-már vidáman csillog, mintha csak sejtené, miről is van szó valójában. A tekintete most korántsem volt olyan hideg, és Amilia megállapította, hogy ragyogó kék a szeme.
– Attól tartok, uram, hogy az apámnak komoly tervei vannak önnel – mondta.
– Valóban?
– Igen, határozott szándéka, hogy férjet találjon nekem.
– És mik az ön szándékai?
A férfi tekintete nem vándorolt el az arcáról, nem mérte végig a ruháját vagy az alakját, és ez imponált Amiliának.
– Ami engem illet, én egyáltalán nem vágyom a házasságra.
– Azt hiszem, akkor máris találtunk egy közös pontot – jelentette ki a férfi kis mosollyal.
– Ó! – Amilia önkéntelenül visszamosolygott. – Ez esetben az asztalhoz kísérne?
Tegula úr a karját nyújtotta, és Amilia belekarolt, ahogy azonban megfordultak, beleütköztek a férfi rabszolgájába, aki nyilvánvalóan nem figyelt eléggé. A fiú először elvörösödött, aztán elsápadt.
– Sajnálom, sajnálom… – motyogta.
Amilia kicsit elhúzódott. Felvillant előtte Wil sérülése, és arra számított, hogy Tegula megüti a fiút, ehelyett azonban csak a vállára tette a kezét.
– Csak nyugalom, jó?
– Wil mondta, hogy mindig figyeljek, de… – A mondat vége halk motyogásba fúlt, így Amilia nem értette.
– Mi? – kérdezte Tegula is.
A fiú gyors pillantást vetett a többi vendég irányába.
– Többen is a kuncsaftjaim voltak… – mondta.
– Ezért maximum ők szégyellhetik magukat – jelentette ki Marcus. – Azt hiszem, Wil úgy értette, hogy rám figyelj, ne mindenki másra. Rendben?
A fiú felnézett. Könnyek csillogtak a szemében, de gyorsan kipislogta őket.
– Igenis, uram.
A kis közjáték után az asztalhoz mentek és kezdetét vette a vacsora. Amilia rájött, hogy minden korábbi elképzelését felül kell bírálnia Marcus Teguláról. A férfi kellemes társaság volt, szívesen beszélgetett azokról a témákról, amelyek Amiliát érdekelték. Nem döbbentette meg, hogy mennyit olvas, sőt, ő maga is ismerte a könyvek jó részét, amelyeket Amilia szóba hozott. Amilia kérésére hosszabban mesélt Egyiptomról, ahová a lány nagyon szeretett volna eljutni, és őszinte érdeklődéssel hallgatta Amilia véleményét lényegében mindenről.
Az is tetszett neki, ahogy a szolgájával bánt. A fiú láthatólag nem volt túl gyakorlott, de Tegula figyelt rá, és finoman jelezte, ha valamit nem csinált jól, vagy ha elkalandozott a figyelme. A fiú ruházata is újnak tűnt, így az nem rítt ki a többi nemes szolgája közül, hacsak azzal nem, hogy kicsit soványabb volt, mint az egészséges lett volna. Ezt tapasztalva, Amilia kételkedni kezdett benne, hogy Wil sérülését vajon tényleg a gazdája okozta-e.
A fogások között körbesétáltak a házban, és Amilia a kertet is megmutatta. A teraszon álltak, amikor olyan valaki csatlakozott hozzájuk, akinek a társaságára korántsem vágyott.
– Amilia kisasszony! Egész este próbáltam felkelteni a figyelmét, de nagyon belemélyedt a beszélgetésbe. – Az aranyozott díszítésű tógát és bíborszín köpenyt viselő férfinak már a hangja is sértette Amilia fülét. Akármilyen szívélyes volt is, Amilia kihallotta belőle a lenéző felhangot. – Bemutatna a vendégének? – kérdezte, felemelve súlyos gyűrűkkel ékesített kezét.
– Ő Quintus Augur – mondta Amilia. – Marcus Tegula.
A két férfi kezet fogott, de Amilia észrevette, hogy Tegula testtartása hirtelen sokkal merevebb lett.
– Cornelius már említette önt. Rómából érkezett, ha jól értettem.
– Igen.
– És valamilyen üzletbe kíván kezdeni a városunkban?
– Igen.
Ahhoz képest, hogy eddig milyen beszédes volt, Tegula most egyszavas válaszokra váltott.
– Azt hiszem, ebben az esetben érdemes lesz jobban megismerkednünk. A kereskedők céhének elnökeként talán segíteni tudok önnek.
– Észben tartom, arra az esetre, ha szükség lenne rá – mondta a másik férfi, de a hangsúlyából Amilia egyértelműen kihallotta, hogy eszében sincs közelebbről megismerkedni Augurral.
A másik férfi próbált úgy tenni, mintha nem hallaná ugyanezt, mosolygott, de a pillantása dühről árulkodott.
– Amilia, kicsit önző volt ma este. Többen is szeretnék itt megismerni a város új neves személyiségét – intett a szoba irányába.
Amiliában forrt az indulat, de nem akarta elrontani az egész estét az apja számára. Tegula láthatóan kényelmetlenül érezte magát, de ő sem szólt semmit.
– Úgy tudom, ön katona volt, nem igaz? – folytatta Augur zavartalanul. – Hát, itt a mi nagyszerű katonai parancsnokunk. Jöjjön csak Labeo!
Labeo parancsnok nyájasnak szánt mosollyal lépett oda hozzájuk, de olyan merev volt, mint egy madárijesztő. Magas ember volt, de nem annyira, mint Tegula – Amilia nem hitte, hogy van bárki a városban, aki olyan magas, mint ő –, a lába és a karja csontos. Enyhén domborodó hasára nézve valahogy úgy tűnt, mintha a testéből minden felesleg ott összpontosult volna. Egyáltalán nem látszott katonának.
– Labeo a városi őrség parancsnoka – mutatta be Augur a másik férfit. – Új barátunk is parancsnoki rangban szolgált, ha jól tudom.
Kérdőn nézett Marcusra, aki kedvetlenül bólintott. Amilia úgy érezte, nem akar a katonai karrierjéről beszélgetni, úgy döntött hát, hogy a segítségére siet.
– Hogy állnak a nyomozással, parancsnok úr? – kérdezte.
Labeo zavartan nézett rá.
– Nyomozással? – kérdezett vissza, mintha nem történt volna semmi a városban, ami ilyen tevékenységet indokolt volna.
– Három nőt öltek meg, csodálkozom, hogy nem ez tölti be minden gondolatát! – jegyezte meg Amilia némi éllel.
– Az embereim foglalkoznak vele. Kihallgatják a gyanús elemeket a kikötőben.
– Gondolja, hogy ezeket a gyilkosságokat valami kikötői briganti követte el?
– Ki más?
– Kivágták a szívüket és egy pénzérmét tettek a helyére. Megvizsgálták a pénzérmét?
Tegula ekkor halkan köhintett mellette.
– Ideje távoznom – mondta.
Amilia csodálkozva nézett rá, a férfi arca merev volt, a pillantása megint olyan hideg, mint amikor először látta.
– Köszönöm a vendéglátást – tette még hozzá, azzal minden további udvariaskodás nélkül megfordult és kisietett.
A fiatal rabszolgája meglepetéstől elkerekedett szemmel Amiliára nézett, aztán sután meghajolt, és a gazdája után szaladt.