Szellemfények – Huszonegyedik fejezet

Wil az egyik udvari padon ülve várta, hogy Marcus úr hazaérjen. Már jó ideje besötétedett, Alexis és Flora nagyjából egy órája lefeküdtek aludni, de ő kint maradt, és a konyhai késeket élezte. Olyan volt, mintha fegyvereket ápolna, amire csukott szemmel is képes volt, így nem zavarta a sötétség.
Nem tudta, miért ilyen ideges. Bár Felix aggódott, mielőtt elindultak, Wil biztos volt benne, hogy boldogulni fog. És ez csak egy vacsora volt, semmi különös. Marcus úr számtalan ilyen eseményen vett már részt.
A gazdája úgy száguldott be az udvarra, hogy nem nézett se jobbra, se balra. Wil felpattant, és a földre ejtette a köszörűkövet. Marcus úr már el is tűnt a házban, amikor Felix lihegve befutott és azonnal lerogyott a kút mellé.
– Mi történt? – kérdezte Wil.
Felix tanácstalanul megvonta a vállát.
– Semmi… különös – felelte zihálva. – A gazda egyszer csak úgy döntött eljövünk… és hazáig rohantunk. Vagyis ő csak sietett… én meg rohantam…
– Valami biztos történt.
– Hát, a kisasszony eléggé lehordta a városi őrség parancsnokát.
– Amilia kisasszony?
– Aha. Felhúzta magát valami gyilkosságok miatt.
Wil az ajtót bámulta, amely mögött a gazdájuk eltűnt.
– Felmegyek, segítek Marcus úrnak – mondta.
– Jó, addig én pihenek. – Azzal Felix hanyatt vetette magát.
Wil felsietett a lépcsőn. A gazdája ajtaját résnyire nyitva találta, halkan kopogott, aztán belépett. Marcus úr vad mozdulatokkal, szinte szaggatta magáról a tógát.
– Engedje, hogy segítsek, uram.
– Megy egyedül is! – mordult rá az ura, de mégis hagyta, hogy Wil lesegítse róla a ruhát.
Wil aztán vizet hozott, amiben Marcus úr megmosta az arcát. A vállában és a nyakán görcsösen feszültek meg az izmok. A bal vállán lévő, kétujjnyi széles sebhely enyhén gyulladtnak látszott.
– Hozzak a kenőcsből a vállára, uram? – kérdezte Wil.
– Nem, lefekszem. Hagyj magamra!
– Igenis, uram.
Wil becsukta maga után az ajtót, aztán nekitámasztotta a homlokát. Azok az átkozott gyilkosságok! Miért pont most kellett történniük, amikor talán éppen kezdtek jóra fordulni a dolgaik?
Felixet még mindig a kút mellett találta, de már ült és nagy kortyokkal ivott. A haja izzadtan tapadt a tarkójára és a homlokára.
– El tudod mondani pontosan, mi történt?
– Azt hiszem, egész jól ment minden. Igaz, hogy az elején kicsit beszartam, mert volt ott egy csomó uraság, akik rendszeresen jártak a bordélyba. Meg véletlenül nekimentem a gazda hátának, de ő marha rendes volt, meg sem szidott. És figyeltem egész végig. De az a kisasszony nagyon sokat tud ám beszélni! Bár legtöbbször elég érdekes dolgokról. Ti tényleg ennyi helyen jártatok a gazdával?
– Azt mondd el, miről volt szó, mielőtt eljöttetek!
– Ja az, odajött az őrség parancsnoka, és a kisasszony megkérdezte, hogy áll a nyomozás. Azt mondta, három nőt megölték, és hogy kivágták a szívüket. Tényleg történt ilyesmi? – nézett kíváncsian Wilre, aki bólintott.
– És aztán?
– Aztán semmi. A parancsnok szerint valami kikötői patkány lehet a gyilkos. Aztán eljöttünk. De ugye, nem én csesztem el valamit?
– Te mindent jól csináltál, Felix. Menj aludni!
Miután Felix eloldalgott, Wil visszaült a padra és egy ideig csak bámult maga elé. Marcus úr nem akart a gyilkosságokkal foglalkozni, és azt sem akarta, hogy Wil foglalkozzon velük. De talán, ha kiderülne, hogy tényleg nem olyasmiről van szó, ami Marcus úr szakterülete, akkor megoldódna a helyzet. Talán tényleg egy őrült csavargó volt a tettes, vagy valaki, aki már el is hajózott. Talán az érme nem jelent semmit.
Ennek utána tud járni.
Most, hogy elhatározásra jutott, gyorsan felment a szobájába, és a kis asztal fiókjából elővette a kulcsot, amellyel aztán felmászott a padlásra vezető létrán a csapóajtóhoz. Ott azonban tétován megállt, a kulcsot bedugta a zárba, de nem fordította el.
Marcus úr nem tiltotta meg kifejezetten, hogy feljöjjön ide, sőt, a kulcsot is rábízta, de Wilnek más ügyekben sem volt szüksége kifejezett parancsra ahhoz, hogy ismerje a gazdája akaratát. Így természetesen azt is tudta, azzal, ha bemegy és kutakodik, parancsszegést követ el. Szándékosan, bár nem öncélúan, hanem azért, hogy segítsen helyreállítani Marcus úr lelki békéjét.
Mély levegőt vett, elfordította a kulcsot és felmászott a sötét, dohos szagú szobába.