Szellemfények – Tizenharmadik fejezet

Amikor Marcus hazaért, Wil a kapuban várta. Ahhoz képest, hogy reggel még olyan volt, mint egy megvert kutya, most egyenes derékkal állt, és majdnem olyan vidáman csillogott a szeme, mint a régi időkben.
– Minden rendben ment? – kérdezte tőle.
– Igen, uram. Kaptak új ruhát, a régieket elégettem. Megmutattam nekik a házat és ettek.
– Jó. Szeretnék beszélni velük, és hozd le a gyűrűmet.
Wil tett egy lépést az épület irányába, de aztán megállt.
– Mondhatok valamit, uram?
Marcus intett, hogy folytassa.
– A lány tele van égési sérülésekkel és nagyon fél.
– Értem. Szóval szerinted nem kellene megjelölni.
Wil bólintott.
– Rendben, de tartsd szemmel!
– Igenis, uram. – Wil megint csak tétovázott egy pillanatig.
– Van még valami?
– Alexis, uram.
– A katona? – Wil bólintott. – Mi van vele?
– Ha esküt tesz önnek, uram, akkor azt hiszem, hűséges lesz.
– Biztos vagy benne?
– Igen, uram.
Marcus csodálta, hogy Wil, aki a csuklóján viselte a családi gyűrű égetett nyomát, megpróbálja lebeszélni arról, hogy az új rabszolgái is átessenek ezen a rituálén.
– Nos, rendben. És a fiú?
Erre aztán Wil szélesen elmosolyodott.
– A fiú, uram, neveletlen és egy csöppet sem megbízható.
– Akkor menj és hozd csak le a gyűrűmet!
– Igenis, uram.
Wil pár perc alatt visszaért, a gyűrűt egy fogóval az udvari tűzhely rácsára helyezte, aztán a szobákhoz ment, kiterelte a három új rabszolgát az udvarra, egyenes vonalban felsorakoztatta őket a kút mellett, és ő is melléjük állt.
Marcus végignézett a háza népén. Fürdés után és új ruhákban a három új szolga kicsit jobban festett, de valójában csak első ránézésre. A lány most is remegett, és csak a földet bámulta. A viselkedéséből és a rengeteg sebhelyből is nyilvánvaló volt, hogy korábban brutálisan bánhattak vele. A fiú látványosan alultáplált volt, nem úgy látszott, mintha bírná a keményebb fizikai munkát. A valamikori katona pedig, nos, Marcus csodálta, hogy egyáltalán meg tud állni egyenesen a lábán; az arca szinte szürke volt és a keze látványosan reszketett, bár ökölbe szorította az ujjait, hogy ezt leplezze. Ő nem ugyanabból az okból remegett, mint Flora. Marcus látott már ilyet azoknál, akik rendszeresen és sokat ittak, aztán hirtelen abbahagyták.
Marcus akkora vagyonnal rendelkezett, hogy az sem terhelte volna meg a költségvetését, ha tíz kiválóan képzett és tökéletesen fegyelmezett rabszolgát vásárolt volna meg egyszerre, erre kiválasztotta a lehető legsiralmasabb brigádot. Ahhoz képest, hogy milyen alapos tervet dolgozott ki, a piacon ösztönösen döntött, és most itt volt az ideje, hogy felvállalja ennek a következményeit.
– A nevem Marcus Tegula, és mától a házam szolgái vagytok – kezdte. – Ha becsülettel végzitek a munkátokat, mindenetek meglesz ezen a helyen. Ha nem tudtok valamit, kérdezzetek! Ebben a házban senki nem kap büntetést azért, ha kérdez. Ha hibáztok, elvárom, hogy őszintén elmondjátok, és akkor a büntetés méltányos lesz, de ha hazudtok, vagy eltitkoltok valamit, nem félek használni a pálcát. Érthető voltam?
Az apjától azt tanulta, hogy a szolgákkal ismertetni kell a szabályokat, csak akkor várható el tőlük fegyelem. Először Alexisre nézett, aki erre rögtön kihúzta magát.
– Igen, uram.
Flora bólintott, anélkül, hogy felnézett volna. Harmadikként Marcus a fiúra pillantott, aki tétován jobbra-balra tekintgetett, aztán ő is bólintott.
– Flora nem tud beszélni, de te igen – szólt rá Marcus. – Szóval, érhető voltam?
– Igen, uram – vágta rá Felix gyorsan.
– Van kérdés?
A fiú azonnal felemelte a kezét.
– Tessék, Felix.
– Mi lesz a dolgunk?
– Egyelőre a fogadó rendbehozatalán dolgozunk. Minden reggel ki fogom osztani a feladatokat. Ha nem vagyok itt, Wil felel a házért, és elvárom tőle, ha bármelyikőtökkel problémája akad, azt jelentse nekem.
Ezután odalépett Alexis elé.
– Fogadod, hogy házam hűséges szolgája leszel?
A férfi láthatóan meglepődött a kérdéstől, de megint kihúzta magát és egyenesen Marcus szemébe nézett.
– Igen, uram.
Marcus elégedetten bólintott, aztán Flora elé lépett. A lány rémült oldalpillantást vetett a tűzben forrósodó gyűrű irányába.
– Ne félj! Ebben a házban senki sem fog bántani. Bármi is történt veled korábban, itt új élet vár. Wil szerint bízhatom benned, és remélem, igaza van. Nem foglak megjelölni.
A lányból akaratlan, megkönnyebbült kis sóhaj szakadt fel. Wil ekkor előlépett és valamit Marcus felé nyújtott. Ugyanolyan bőr csuklópánt volt, amelyet Wil maga is viselt, a családi címerrel, ugyanazzal, mint ami a gyűrűt is ékesítette. Marcus bólintott. Ez neki is eszébe juthatott volna, de nem lepte meg, hogy Wil erre is gondolt.
– Szeretném, ha viselnéd ezt – mondta Florának. – Ez jelzi, hogy a házhoz tartozol, és védelmet jelent számodra.
Gyengéden felemelte a lány karját és a csuklójára kötötte a bőrpántot. Flora most először pillantott fel és félénken elmosolyodott. Wil közben odament a tűzhöz és elhozta a gyűrűt. Marcus pedig a fiúhoz fordult.
– Nos, a te esetedben valami kicsit emlékezetesebbre van szükség – mondta, mire a fiú elhúzta a száját, de nem szólt semmit. – Alexis, kérlek, fogd meg a karját!
A férfi engedelmeskedett, de közben valamit a fiú fülébe súgott, aki meglepetten rápillantott, aztán bólintott. Marcus átvette Wiltől a fogót, és megvizsgálta a gyűrűt, amely forrón izzott, megfelelőnek látszott. Minden figyelmeztetés nélkül Felix csuklójához nyomta az ékszert.
A fiú felkiáltott, és megpróbálta elrántani a karját, de Alexis erősen tartotta. Az egész csak egy pillanatig tartott, Marcus már el is húzta a gyűrűt, és visszaadta Wilnek, aki a kúthoz vitte, és egy vödör vízbe ejtette. Felix a mellkasához szorított kézzel állt, a szeme gyanúsan csillogott.
– Most már mindhárman a családomhoz tartoztok – mondta Marcus. – Szedjétek elő a szerszámokat, elkezdjük rendbe hozni a hátsó udvart.