Szellemfények – Tizennegyedik fejezet

Wil a többieket a szerszámraktárhoz küldte, de ő maga egy másik tárolóhoz ment. Meglepetésére Alexis követte. Az udvarban egy sor kisebb kamra volt körben a sziklafalba vájva, melyek nagy része még üresen állt, de az egyikben kötszereket, gyógyfüveket és számos orvosi eszközt tartottak. Wil ezt nyitotta ki, és kivett egy tégelyt, amelyben égési sebre használható kenőcs volt.
Alexis megállt a háta mögött, és a válla felett bepillantott a helyiségbe.
– Háborúra készül a gazdád? – kérdezte.
– A te gazdád is – javította ki Wil gondolkodás nélkül. – Nehéz szabadulnia a szokásoktól – tette aztán hozzá. – Ez volt az első kamra, amelyet feltöltött.
– Körülnézhetek?
– Persze.
Alexis alaposan megszemlélte a holmikat, néhány tégelyt felemelt és megszagolt. Az egyik polcon bőrbe tekert csomag hevert, azt szétnyitotta: többféle tű, csipesz és szike volt benne.
– Ha úgy gondolod, hogy valami hiányzik, szólj és megkérdezem Marcus urat, beszerezhetjük-e.
– Nem hiszem, hogy hiányozna bármi is. Ennyi felszerelés egy kisebb település orvosának is elegendő lenne. – Levett egy ampullát a polcról, és Wil felé fordult. – Bánná a gazdád… – Látva, hogy Wil szólásra nyitja a száját, inkább újra belekezdett. – Bánná Marcus úr, ha bevennék ebből egy keveset?
Wil megint elgondolkodott, vajon tényleg csak a verés miatt van-e ilyen rossz bőrben a férfi.
– Beteg vagy? – kérdezte.
– A túl sok bortól, amit azelőtt ittam, hogy elvesztettem a szabadságom. Ez segítene a reszketésen.
Alexis feltartotta a kezét, és Wil látta, hogy nemcsak az ujjai, hanem lényegében az egész karja remeg.
– Gondolom, jobb, mintha innál – felelte. – De be kell számolnom róla Marcus úrnak.
– Megértem. – Közben Alexis levett egy másik tégelyt is a polcról. – Ezt pedig a nyakadra kenhetnéd, gyorsabban eltűnik a véraláfutás.
Wil már el is feledkezett arról, ami éjszaka történt, de azért elvette a kenőcsöt.
– Köszönöm.
– Nem, én köszönöm – mondta az orvos. – Igazán szép volt, amit értünk tettél.