Szellemfények – Harmincegyedik fejezet

Marcus megvárta a reggelivel, amíg Amilia kisasszony felkelt így még éppen csak befejezték az étkezést, amikor a kisasszony édesapja, két szolgája kíséretében megérkezett. A kisasszony halántékán a szabályos öltések körül sötét zúzódás éktelenkedett, a szeme alatt pedig karikák, de amikor az apja belépett, mosolyogva szökkent talpra.
A főtanácsos szorosan átölelte a lányát, aztán mindkét oldalról arcon csókolta.
– Hála az isteneknek, hogy nem esett bajod. Meg természetesen Tegula úrnak – tette hozzá.
– És Wilnek – szúrta közbe Amilia.
– Igen, igen – hagyta rá a főtanácsos oda sem figyelve.
Amit egy rabszolga tett, az olyan volt, mintha a gazdája tette volna, pedig ebben az esetben Marcus valóban nem csinált semmit. Egy pillantást vetett a szolgájára, aki a pult mellett állt mióta felszolgálta nekik a reggelit. Kicsit úgy tűnt, mintha nyitott szemmel aludna.
– Szeretnék néhány szót váltani a parancsnok úrral – mondta Calenus úr éppen. – Addig készülj el, és azután rögtön indulunk is haza. Édesanyád már megőrül az aggodalomtól.
Marcus látta, hogy Amilia jobban szeretné meghallgatni, miről akar beszélni az apja, de végül mégis vita nélkül elindult felfelé a lépcsőn, ő pedig intett Florának, hogy kövesse és segítsen neki.
A főtanácsos pillantása követte a lánya mozgását, de amikor eltűnt a szemük elől teljes figyelmével Marcus felé fordult.
– Nincsenek szavak arra, mennyire hálás vagyok önnek. A lányom néha nagyon meggondolatlan tud lenni, de ő a mindenem.
– Örülök, hogy segíthettem.
– Miután a szolgája tájékoztatott a történtekről, az éjszaka további részét a szükséges lépések megtervezésével töltöttem. Hajnalban máris jelentést kértem a városi őrségtől. Az egyik kereskedő járt náluk az éjszaka, azt mondja, hogy eltűnt a lánya. Úgy néz ki, a saját házukból rabolták el, de az őrség nem talált újabb holttestet. A múlt hónapban három gyilkosság, most pedig ez. Elrendeltem, hogy az őrség kutasson az eltűnt lány után. Borzasztó, ami itt történik, tényleg borzasztó.
Marcus bólintott, de nem szólt semmit. Volt egy sejtése, hová akar kilyukadni a főtanácsos, és még nem igazán tudta eldönteni, hogy érezzen ezzel kapcsolatban.
– Úgy döntöttem, sürgősen össze kell hívnunk egy városi gyűlést, és ezt még ma délután megejtjük. Megkérem, hogy ön is jöjjön el, mint a város szabad polgára.
Marcus szóra nyitotta a száját, de a főtanácsos felemelte a kezét és megállította.
– Megértem, hogy ön visszavonult, de még ilyen távol is értesülünk a római hírekről. Önnek van tapasztalata ilyen ügyekben. Csak azt kérem, gondolkodjon el rajta, hogy közreműködne-e a megoldásában. Még soha… – Egy pillanatra mintha elcsuklott volna a hangja, és Marcus, bár eddig is sejtette ezt, most már biztos is volt benne, hogy a főtanácsos fél. – Még soha nem találkoztam ilyesmivel. Persze történnek bűnesetek a városban, de ez…
Marcus őszintén megsajnálta az idősebb férfit.
– Nem ígérek semmit, főtanácsos úr, de elmegyek a gyűlésre.
– Köszönöm, egyelőre nem is kérek többet.