Szellemfények – Huszonnegyedik fejezet

Marcus tudhatta volna, hogy ez lesz.
Ádáz dühe szinte rögtön elpárolgott, mihelyt rázárta Wilre az ajtót. Ez az egész nem a fiú hibája volt. Ám amikor megfordult, a három új rabszolgát látta, akik rémülten meredtek rá. Ha csak ketten lettek volna, valószínűleg azonnal kiengedte volna Wilt, de most éppen azon dolgozott, hogy felépítsen egy szabályos, klasszikus szokásoknak megfelelő háztartást. Ehhez pedig tekintély kellett, úgyhogy megkeményítette a szívét. A gazda nem mutathat kételyeket.
– Gyerünk, ma elkezdjük kitakarítani a pincét!
Flora a bezárt ajtóra meredt, aztán gyorsan elkapta a tekintetét. Alexis Marcust figyelte, és mintha szemrehányás látszott volna a szemében. Felix próbált úgy tenni, mintha ott sem lenne, de a szeme ide-oda cikázott a többiek és az ajtó között.
– Van bárkinek mondanivalója? – kérdezte Marcus nyersen.
Alexis megrázta a fejét, aztán mindhárman követték Marcust a pincébe, ahonnan két teljes órán keresztül hordták ki a szemetet. A munkából Marcus is kivette a részét, de közben számolta a perceket és nem tudta kiverni a fejéből Wil rettegő arcát.
Két óra elteltével felsietetett és kinyitotta az ajtót. Wil nem nézett fel. A fejét beverhette a sziklába, a bal halántékán felrepedt a bőr és vér folyt végig az arcán. Amikor Marcus eloldozta a köteléket, látta, hogy a csuklóján lenyúzta a bőrt, ahogy szabadulni próbált. Zavarodott tekintettel hagyta, hogy Marcus kivezesse az udvarra, egész testében remegett, aztán összehányta az udvart.
Marcus gyengéden megérintette a hátát, de miért is gondolta, hogy pont ő tudja majd megnyugtatni, aki ezt tette vele? Letérdelt Wil mellé, az arcába nézett és mintha egy élettelen maszkot látott volna, annyira üres volt a szolgája tekintete.
Tudhatta volna, hogy ez lesz, hiszen nem először fordult elő. De ezt most nem más okozta, hanem ő maga. A düh, a tehetetlenség, a kétségbeesés váltakozó hullámai öntötték el. El kellett rohannia, vagy ő is ott marad megdermedve Wil mellett a porban.
Felpattant és csak ekkor vette észre, hogy a többi rabszolgája is ott áll az udvarban.
– Alexis! Vidd fel a szobájába, és lásd el a sérüléseit! – A hangja rekedt volt, szinte nem is a sajátja.
Nem látta, hogy az orvos követi-e az utasítását, csak kiviharzott az udvarról.