Szellemfények- Negyvenötödik fejezet

A szolga szó nélkül vezette hátra Wilt és Felixet a fegyverraktárba, ahol tucatnyi gladiátor tisztította az eszközeit; olyan volt, mintha Wil visszalépett volna a múltba. Annak ellenére, hogy másik városban és másik arénában voltak, a római iskolában érezte magát, ahol felnőtt. Bőr és fém illata, a fenőkő hangja a kardokon, a gladiátorok suttogó beszélgetése. Mindezek hihetetlen energiával töltötték el, és önkéntelenül is elmosolyodott.
– Te örülsz ennek? – suttogta Felix. Wil rámosolygott a fiúra, aki erre elfintorodott. – Teljesen bolond vagy!
Felix suttogva beszélt, miközben félénken pislogott a nála kétszer-háromszor nagyobb férfiakra, akik kíváncsian – néhányan pedig ellenségesen – vizslatták az ismeretleneket. Egyikük odaintette a rabszolgafiút, aki bekísérte őket, halkan váltottak néhány szót, aztán a fiú elsietett.
Wil egyszerű bőrvértet választott, és miközben felvette, egyesével végigmérte a tucatnyi harcost. Az egyiknek sötét zúzódás látszott a homlokán, pont olyan, mintha beverte volna a fejét egy kőfalba.
– Segíthetek? – kérdezte Felix.
– Húzd meg oldalt a szíjakat.
Wil felemelte a karját, hogy a fiú hozzáférjen, és közben a sérült gladiátort figyelte. Nem volt már fiatal, de igencsak tekintélyes izomzattal rendelkezett. A mellette ülő fiatalabb férfi közelebb hajolt és a fülébe súgott valamit, mire az egyenesen Wil szemébe nézett.
– Remélem, engem választanak, hogy harcoljak veled – mondta fenyegető grimasszal az arcán. – Még az is lehet, hogy életben hagylak. Tudnánk itt mire használni.
Wil nem különösebben zavartatta magát, de érezte, hogy Felix ujjai remegnek.
– Ne izgulj – súgta neki, aztán szélesen rávigyorgott a gladiátorra. – Majd meglátjuk, velem is olyan könnyű dolgod lesz-e, mint a fiatal hölgyekkel.
A gladiátor felugrott és fenyegetően megindult felé. Wil könnyed mozdulattal a háta mögé tolta Felixet, és kihúzta magát. A fickó nem volt magasabb nála, de vagy harminc kilóval nehezebbnek tűnt. Wil rezzenéstelenül nézett a szemébe.
– Miről beszélsz, disznó? Gyanúsítgatsz? Megetetem veled a kardom!
– Megpróbálhatod, de lehet, hogy a te torkodban végzi.
– Mi a fene folyik itt?
A halk, de határozott hangra a gladiátor összerezzent, Wil pedig ösztönösen még jobban kihúzta magát. A többiek, akik közben szinte egytől egyig felálltak, most visszaültek a helyükre, mintha mi sem történt volna. A férfi, aki rájuk mordult, míves fekete vértet és fekete bőr maszkot viselt, amely az egész arcát elfedte, csak a száját és az állát hagyta szabadon. A kezében fegyelmezésre szolgáló, hosszú pálcát tartott.
A gladiátor tiszteletteljesen meghajolt.
– Baltus mester.
Wil is meghajolt, mert az arénamester mindig, minden körülmények között tiszteletet érdemelt.
– Menjetek ki a gyakorlótérre! – adta ki az az utasítást a gladiátoroknak, aztán Wil felé fordult. – Te vagy a fogadás tárgya, fiú? – kérdezte.
Feltűnően rekedt, dörmögő hangja volt; Wil feltételezte, hogy talán valami olyan sérülést fedhet az álarc, amely a beszédét is befolyásolja.
– Igen, mester.
– Válassz kardot és tőrt, aztán kövess!
Wil az állványról egyszerű, hagyományos gladiust és tőrt emelt le, utóbbit egyelőre az övébe tűzte, aztán Felixszel a nyomában követte az arénamestert egy kanyargós folyosón keresztül a hátsó gyakorlótérre. Félkörben háromsornyi ülőhely húzódott, ahol jelenleg csak Augur ült magányosan.
A bentről kiterelt gladiátorok, akikhez továbbiak is csatlakoztak, az aréna egyik oldalán, az árkádok alatt sorakoztak fel. Az arénamester odament Augurhoz, és halkan tanácskoztak valamiről. Augur többször megrázta a fejét, úgy tűnt, vitatkoznak, de végül Baltus bólintott.
– Szerinted kit választanak? – kérdezte Felix, miközben Wil megmozgatta a vállait és leguggolt néhányszor.
– Nekem mindegy.
Azt akarta, hogy Felix megnyugodjon, ezért némileg rájátszott a magabiztosságára, bár nem kellett sokat tettetnie. Valójában tényleg mindegy volt, kit jelölnek ki neki, már alig várta, hogy újra harcolhasson. Persze az sem baj, ha a leendő ellenfele látja, hogy nem ideges. Felix arcáról azonban továbbra sem tűnt el a grimasz.
– Te tényleg egy kibaszott bolond vagy… ¬– morogta.