Mint már sokan tudjátok én húsz évet éltem és dolgoztam jogászként.
A jogszabályok egy részének az elején vagy a végén szokott egy olyan rész szerepelni, aminek az a címe, hogy fogalommeghatározások vagy értelmező rendelkezések. Ebben az adott jogszabály meghatározza, hogy a saját keretei között mit értünk egy adott kifejezésen. Sokszor előfordul, hogy különböző jogszabályok különböző értelmet társítanak ugyanahhoz a kifejezéshez. A jogászok ehhez alapvetően hozzá vannak szokva és a jogszabályokat ennek figyelembevételével értelmezik és alkalmazzák.
A könyvírás és könyvkiadás kapcsán nincsenek ilyen fogalom-meghatározások, de arra rájöttem, hogy nagyon sokszor még a szakemberek sem ugyanazt értik egy-egy kifejezés alatt. És ez alapvetően nem probléma, hiszen az irodalom legyen szabad. 😊
Ugyanakkor az már baj, ha az emberek emiatt nem értik meg egymást. És miért is kellene elvárnunk valakitől, hogy teljesen ugyanabban a fogalmi rendszerben gondolkodjon, mint mi, ha erről nincs egy szabálykönyv? (Mondjuk, ki is írná azt a szabálykönyvet, ugye…)
A könyvkiadás világában van néhány általánosan használt kifejezés, mint a lektor, szerkesztő és a korrektor. Vannak, akik ezeket szinonimaként vagy teljesen eltérő tartalommal használják.
Szóval, szeretném egy kicsit tisztázni ezeket, leginkább azt, hogy mi lehet a félreértések oka és aztán tisztázni, hogy én mit értek a szavak alatt, amikor a szolgáltatásaimat meghatároztam.
Tehát:
A szerkesztő főszabály szerint, nem a helyesírást és az elütéseket javítja. (Persze, ha észreveszi ezeket, akkor ki fogja javítani, de nem ez a fő feladata.) Aki ezt csinálja, az a korrektor. Ami ugyanolyan fontos feladat, mint a szerkesztés, és kicsit más készségeket és tudást igényel. (Így például, ha bármelyik bejegyzésemben elütést vagy helyesírási hibát találsz, az nem feltétlenül jelenti, hogy alkalmatlan szerkesztő vagyok. 😊)
A lektor és a szerkesztő szavakat gyakran használják szinonimaként is, de az irodalmi kiadóknál a lektor az, aki először értékeli a beküldött kéziratot, kiadhatósági szempontból, dönt vagy legalábbis előterjeszti a döntési javaslatot, hogy egy adott könyvet „megvegyen”-e a kiadó. Aki lektorál, az lehet egyben szerkesztő is, és fordítva. A lektori vélemény leírja a regény erősségeit és gyengeségeit, piaci lehetőségeit, illeszkedését a kiadói profilhoz és elsősorban nem az írónak szól.
Lehet „lektori véleményt” kérni szerkesztőktől közvetlenül is, de ez kicsit más lesz, ha az írónak szól. Vagy legalábbis szerintem másnak kell lennie. Én erre a magam részéről inkább a „szerkesztői vélemény/összefoglaló a kéziratról” kifejezést használom.
Ha ilyen szolgáltatást szeretnél tőlem igénybe venni, itt megtalálod a részleteket:
Ugyanakkor a lektor kifejezést használjuk akkor is, ha egy könyv szakmai szempontú ellenőrzését végzi valaki, például egy tudományos vagy ismeretterjesztő könyvnél, hogy az megfelel-e a tényeknek és a tudományos követelményeknek. De lehet szakmai lektora egy regénynek is, ha a témája ezt indokolja: például egy történelmi regényt lektorálhat egy történész a történeti hűség szempontjából.
Az is félreértést okozhat, hogy szerkesztő nem csak regények esetében van, hanem újságoknál is, vagy éppen tévéműsorokban. Ez utóbbi értelemben ő az, aki felel a tartalom összeállításáért és minőségéért. (Amikor az egyik szerkesztő kurzuson voltam, ott részt vett például egy hölgy, aki abban a hitben jött oda, hogy a kurzuson arról fog tanulni, hogyan kell összeállítani egy kiadványt.)
Ha irodalmi szerkesztésről beszélünk, az egyfajta kísérés az alkotói folyamatban, ahol a cél nem az, hogy más szöveg szülessen, hanem hogy a lehető legjobb változata szülessen meg annak, amit te írtál. Én erre alapvetően egy segítő szakmaként gondolok.
A szerkesztő nem ír és nem dönt helyetted.
Egy jó szerkesztő, szerintem:
- nem átírja a történetedet a saját ízlésére,
- nem „jobbat” akar írni nálad,
- és nem veszi el az irányítást.
A döntések mindig az író kezében maradnak. A szerkesztő kérdez, tükröt tart, rámutat összefüggésekre, de nem veszi el az alkotói felelősséget.
A szerkesztésnek alapvetően két formája van:
- tartalmi vagy fejlesztő szerkesztés és
- stiliszikai szerkesztés.
De sokszor előfordul, ha például egy magánkiadóhoz mész, hogy a szerkesztési szolgáltatás alatt kizárólag a stilisztikai szerkesztést értik, vagy erre más kifejezést használnak (pl. olvasó szereksztő). Mielőtt belevágsz valakivel a közös munkába, megrendelsz egy szolgáltatást, mindenképp érdemes tisztázni, hogy akivel beszélsz, mit ért az alatt, amit mond. És, ha nem tud egyértelmű, számodra érthető, részletes választ adni, akkor ennek megfelelően hozd meg a döntésedet, vagy addig kérdezz, amíg minden érthetővé válik.
A legtöbb regény esetében célszerű, ha fejlesztő és stilisztikai szerkesztésen is átesik, de ennek eldöntése is a szerző kezében van.
(Más persze a helyzet, ha hagyományos kiadónál jelensz meg, akkor a kiadónak is van ebbe a kérdésbe beleszólása, sőt, a szerkesztőt alapvetően a kiadó bízza meg.)
Ha magán- vagy szerzői kiadásban gondolkozol, akkor viszont ez a te döntésed és a te felelősséged is egyben. (Itt számos szempont lehet, de erről talán majd másik bejegyzésben…)
A fejlesztő/tartalmi szerkesztés során a szerkesztő (értsd: én) a történetre koncentrál. Megnézi a szerkezetet, a cselekményt, a szereplőket, általánosságban a stílust, vagyis röviden a nagy képet. E munka során jellemzően nem ír vagy javít bele a szövegbe, hanem észrevételeket tesz, kérdéseket fogalmaz meg, megjegyzéseket fűz egyes részekhez, átírási javaslatokat tesz.
A stilisztikai szerkesztés során a szerkesztő a szövegre koncentrál, a részletekre fókuszál: a nyelvhasználatra, a nyelvhelyességre, az ütemre, a stílus egységére, a logikai ellentmondásokra, tévedésekre. Itt már előfordul, hogy beleír a szövegbe, de ezek nem érdemi változtatások, hanem formaiak. Ezeket én korrektúra funkció használatával teszem meg, a végső döntés ezekben a kérdésekben is a szerzőé. Például ha javítom a szóismétléséket, te dönthetsz úgy, hogy a javasolt helyett más szót használsz vagy éppen nem azt a szót változtatod, amit javasoltam, hanem a másikat, vagy éppenséggel úgy is dönthetsz, hogy meg akarod tartani a szóismétlést.
A szerkesztés egy bizalmi viszony, fontos, hogy a résztvevők között összhang legyen és értsék egymást.
Én ezért szeretem a szerkesztési folyamatot egy tisztázó beszélgetéssel kezdeni: mit szeretne a szerző, mik az elvárásai, mit gondol a szerkesztési folyamatról, mit gondol a saját írásáról. Ugyanakkor ebben a beszélgetésben nem szeretek a regény részleteiről beszélni, mert akkor az olvasás során ez már befolyásolhat. De ennek keretében tisztázzuk a fogalmakat is, hogy ugyanazt értsük egy-egy szó mögé, amikor beszélünk valamiről.
Zárásként annyit, hogy nálam sosem kell félni attól, hogy visszakérdezz. Ezt persze nem én találtam ki, de a korábbi munkahelyemen is egyfajta szállóige volt, hogy: Nincs hülye kérdés, csak hülye válasz. Ugyanazt a dolgot számos különféle módon el lehet mondani és magyarázni, és hiszek benne, hogy a legtöbb esetben meg lehet találni a megfelelő formát.
Völgyi Viktória 