Marcusnak nem kellett messzire mennie, Amiliát a bejáratnál találta meg, ahol fel-alá járkált, de amikor meghallotta a lépteit, rögtön felé fordult.– Nem hiszem el, hogy képes erre! Wil rajong magáért, maga pedig csak így odadobja, mintha semmit sem érne az élete!Felindultságában haja kiszabadult a szépen elkészített kontyból, és jó néhány tincs az arcába hullott, a… Szellemfények – Negyvenhatodik fejezet olvasásának folytatása
Völgyi Viktória 